Szóval tisztába vagyok képességeimmel,erősségeimmel,hibáimmal,gyengeségeimmel és tudom magamról,hogy értékes ember vagyok!Nem arról van szó,hogy ezt hiszem,hanem,hogy tapasztalati úton tudom!Ennek ellenére jelenleg nem boldogulok ezzel az élet nevű játékkal!Az oldalvonal mellé helyezett egy büdös klimaxos kurva,aki történetesen a főnökasszonyom(volt).Naív voltam,hogy nem tudtam róla elképzelni,hogy képes ekkora igazságtalanságra és gonoszságra.Ill. elképzelni el tudtam,de sohase vettem komolyan!Mivel nem tudtam tenni ellene semmit,ezért homokba dugtam a fejem,így megóvtam magam a folyamatos stressztől,de így egyben elzártam magam attól a lehetőségtől is,hogy megmásítsam az utálatát!Az az igazság,hogy nem tudtam mit kezdeni ezzel a helyzettel!Néha néha készültem arra,hogy na most odamegyek hozzá és beszélgetésre "kényszerítem",hogy így oldjam a feszültséget köztünk,de az utolsó pillanatban mindig egyszerűbb volt elmenni mellette szótlanul,rá se nézve és így demonstrálva,hogy mennyire átnézek rajta és hogy mennyire lenézem őt!Nem tudom hibáztatni magam érte,de itt rontottam el!Ha az elmúlt egy-másfél évben képes lettem volna nyalni neki,akkor most élhetném a szeretett életemet és csomó jó élményben lenne részem!Úgy fáj!Miért kell az embernek a saját elveivel ellenkezőre kényszerítenie magát,hogy boldoguljon?Ez nem egyszerű kompromisszum!De nem ám!Ez önmegtagadás lenne!Kezdek hajlani arra,hogy bárcsak megtettem volna,bárcsak nyaliztam volna az Ildinek,de ez önálltatás!Volt lehetőségem és sohasem tudtam magam rávenni,mert én egyszerűen ilyen vagyok!Nem tudom megerőszakolni az elmémet!nem tudom olyan embereknek szépeket hazudni,akiket nem tartok embernek!A lehető legtöbbet megtettem amit tudtam(persze ez nem egyenlő mérték a lehetséges legtöbbel)!Passzív lettem!Nem beszéltem hozzá,csakha dolgom volt vele,nem köszöntem neki és nem néztem rá!Olyan sikeresen tettem ezt,hogy ha beléptem a tartózkodóba,akkor már nem is észleltem a jelenlétét és így nem rándult görcsbe a gyomrom!Jó érzés volt így viselkedni,mert így jól érezhettem magam a bőrömbe!És jól is éreztem!Harsány jókedvel viselkedtem a jelenlétében is,ami bőszítette őt!Én pedig csak még jobban a homokba dugtam a fejem!Vajon hibáztathatom-e magam ezért?Semmi esetre sem,hogy ez vagyok én!De ez a jellemhiányosság vezetett ahhoz,hogy az életem most kilátástalan és reménytelen.Ill. reménykedni lehet és kell is,de vajon érdemes-e?Meg hát hogy is kell a jelenlegi helyzetben?Céljaim világosak,de ezeket elérni újra szinte lehetetlen!mit csináljak most?Tűzzek ki új célokat?Minek?Tagadjam meg a gyerekkori álmaimat,a jelenlegi álmaimat?Én megvalósítottam őket és élveztem ezt!Csak így éreztem jól magam a bőrömbe és mindennek vége!Mi most a teendő!A válaszom is megvan!Nem,nem és nem!Én továbbra is buszvezető és gépjármű-oktató akarok lenni,mert mindig is ezt szerettem volna csinálni!De jelenleg nem csinálhatom,mert a rohadt kurvája egyetlen döntésével elvette ezt tőlem!Szegeden csinálhatnám ezt,de ahhoz oda kellene költöznöm!Erre pedig az Isten nem adott pénzt,pedig lehetősége megvolt rá a sportfogadásokon keresztül!Hiszek ebben,ezért is fáj,hogy akkor hagyott cserben,amikor már majdnem visszataláltam hozzá!amikor már úgy éreztem,hogy végre nekem is osztottak nyerő lapokat ebben az életben!Amikor sikeres voltam a munkáimban és amikor rámtalált egy gyönyörűszép szerelem is!Nem is tudom,hogy írjak-e erről,hisz a lelkem mélyén tudom,hogy bár nagyon megviselt,hogy a Ginával vége lett,de tudom,hogy jelenleg a munkám elvesztése és a nihil a depresszióm valódi oka és nem ő!Már rég feldolgoztam volna azt,hogy nem engem választott a kis buta(vagy nagyonis tudatosan okos..:)),ha az életemet tovább folytathattam volna ugyanúgy!Azt is megkockáztatom,hogy már lenne egy új kapcsolatom és ez nem is olyan légből kapott,mert akkortájt olyan nagy volt(vagy lehetett volna)az önbizalmam,hogy gyakorlatilag minden közelben lévő nővel flörtöltem nyíltan!
Nofene,közben Davydenko brékelte Federert és a meccsért adogat!Még nem akarom elhinni,de azért nem semmi!Persze az ilyenek ilyen helyzetben szoktak hibázni.Hasonló a helyzetemhez,ill. a bukásomhoz,de ott van a nagy különbség,hogy az én élethelyzetem romlását nem én,hanem más okozta!Én nem hibáztam,csaképp nem tettem meg többet,mint amit a jellememből adódóan tenni bírtam!Az egymilliós kérdés,hogy vajon ez az én hibám-e,de igazából ez mellékes!Én nem hibáztatom magam érte,annak ellenére sem,hogyha visszamehetnék az időben,akkor(Nahát...Davy megcsinálta!!!!Huhh szép volt!Örülök neki!)lehet,hogy ráerőszakolnám magam arra,hogy másképp viselkedjek az Ildivel,legfeljebb utánna szemenköpném magam a tükörbe!Persze ez csupán önálltatás!Ha visszamehetnék,akkor is így viselkednék,mert csökönyösnek és fafejűnek születtem.Az utóbbi 4-5 évben számtalan esetben kötöttem kompromisszumot így tudom magamról,hogy nem vagyok reménytelenül merev és elutasító és hát az igazat megvallva ebben az esetben jobb is,hogy nem adtam magamnak engedményeket!Értéktelen,hulladék emberekkel,mint amilyen az Ildi is,akikkel nem lehet szót érteni,mert nem akarnak velem szót érteni,azokkal nem kell együttműködni!ill. a minimális érintkezést kell csak tartani velük,ha a személyük kikerülhetetlen!Nem látom be,hogy ebbe a logikában bármi is hibás lenne!Inkább az Istent hibáztatom,mert ennek a tulajdonságomnak köszönhetöen előidézett egy olyan életszituációt,ill. lehet hogy csak nem hárított el,ami miatt a jelenlegi életem rossz és semmilyen!És ezt nem tudja meg nem történné tenni!Lehet az ilyet kompenzálni(sajnos még a szándékát sem látom,hogy erre törekedne),de akkor is itt van ez az elmúlt 4 hónap,ami kitörölhetetlen lesz az életemből!Bármilyen jóvá is fordul esetleg a sorsom,mindig ott lesz az az érzés,hogy ez a jelenlegi élethelyzet nekem soha nem kellett,hogy nekem ezt már nem kellett volna megtapasztalnom,mert ezt már átéltem kétszer is a múltban és mostmár semmi újat nem tud nekem ez megtanítani!Csak az érzés van,hogy ez szar!És erre nincs szükségem!Se most se soha tobbé!Ez engem nem épít,nem fejleszt sehova,nem leszek ettől több,sőt pont ettől leszek kevesebb!